57.Rész~Következmény

-Niall...kérlek.-rogytam a földre zokogva-Kérlek,had magyarázzam meg.-könyörögtem
-Nem,Nica!Szerettelek.Becsaptál,pedig mindent megtettem,hogy jó legyen neked,nekünk,hogy te is viszont szeress.-jött vissza
-Szeretlek!Niall én szeretlek!-bőgtem,mint egy idióta.Nem azért,hogy megsajnáljon és megbocsájtson,hanem,mert tényleg szeretem és tudom,hogy rosszat csináltam,de nem csak az én hibám.Jó,az én hibám.Én voltam hülye.Nem tudom,miért tettem.Szeretem Niall-t és belehalnék,ha elveszteném.
-Nica...-guggolt le hozzám.-Pakolj össze és menj el...-mondta,majd felállt és elsétált.Teljesen kitört belőlem a zokogás.Ezt,mind magamnak köszönhetem.Megbántottam azt a személyt,aki tényleg igazán szeretett.Eljátszottam az esélyeim.Nem lehetek ennyire idióta ribanc!A szememet dörzsöltem és nem érdekelt,hogy teljesen szét kenem rajta a fekete festéket.Próbáltam magam felébreszteni,mintha ez csak egy rossz álom lenne...de sajnos nem.Minden megtörtént,még ha nem is akartam.Biztosan akartam,ha belementem,de miért?Miért akartam?Tudom,hogy Niall-t szeretem.Miért csináltam?Miért rontok el mindent?
Leírhatatlan érzést éreztem akkor.Beledörzsöltem a szemebe a festéket,az arcom piros volt és felpuffadt,a hajam kócos és levegőt sem kaptam már a sírástól.A torkom is nagyon fájt.
Nem akarok elmenni.Itt akarok maradni.Vele,velük.Mindenkivel.Nem akarom,hogy kitudódjon ez és mindenki utáljon.Vagy már mindenki tudja?Hiszen valahonnan meg kellett tudnia Niall-nek is.Egy hülye ribancnak tartanak mind.Igaza van Niall-nek.El kell mennem.

Megpróbáltam felállni a padlóról,de nem ment.Nem volt bennem annyi erő.
Visszaestem és csak sírtam,mint egy gyerek.Vártam,hogy visszajöjjön Niall és magához öleljen,erősen magához szorítson és azt mondja 'Nincs semmi baj.Szeretlek!' ,de nem jött.Soha többé nem áll velem szóba.Ha akkor elmondom neki és nem húzom eddig talán megbocsájt,de túl sokáig eltitkoltam.Mindenki előtt.Ez a mi titkunk volt,de akkor mégis hogyan tudta meg Niall?Ki mondta el neki?És miért?
Én is el akartam mondani csak nem tudtam,hogy mondhatnám el.Nem akartam elveszíteni.Szeretem őt.Mindennél jobban!És magam...annyira gyűlölöm most magam.Három óra sírás után a padlón feküdve elbóbiskoltam a sírásban.
Mikor felébredtem és kinyitottam a szemem Rick ült a padlón előttem.
-Jól vagy?-kérdezte
-Nem.-ültem fel és válaszoltam,de nem jött ki hang a torkomon.Újra eszembe jutott minden és sírtam.-Én nem,nem akartam.Szeretem őt Rick.-zokogtam.Rick magához ölelt és a vállán sírtam.Az ölelés csak még jóban rásegített a sírásra.Belehaltam ebbe az érzésbe.
-Gyere.Menjünk és szedjünk rendbe.-emelt fel Rick a karjába és besétáltunk a szobámba.A fürdőszobában letett a wc-re,aminek a lehajtott tetején ültem.
-Itt van?Beszélni akarok vele.
-Nincs itthon.
-Hol van?Utána kell mennem.
-Nica.-kapott el Rick.-Nincs itthon.Elment.
-De...nekem muszáj...
-Nica.Nica!-ölelt magához.Rick csinált egy forró fürdőt.
-Várj,segítek.-vette le a cipőmet,majd mikor segített volna levenni a nadrágom megtorpantam.-Nica,már láttalak meztelenül.Had segítsek.-húzta le a nadrágom.Beleültem a vízbe a segítségével.A térdeimet magamhoz szorítottam és csak meredtem magam elé,miközben Rick egy pohárral merített a vízből,amit a hajamra és a hátamra öntött.Oly sok minden jutott az eszembe.A sok-sok együtt töltött idő.Együtt töltött éjszakák és nappalok.Randik,vacsorák,kirándulások.Minden újra és újra lejátszódott bennem.Őt láttam magam előtt,mikor becsuktam a szemem és mikor nyitva volt.
-Gyere.-tekert egy törölközőbe Rick,majd felemelt és a szobába vitt,ahol letett az ágyra.-Nica,hány gyógyszert vettél be?
-Nem vettem be semmit.
-Nica...akkor miért nem tudsz lábra állni?
-Én csak...én...
-Nica,mond meg,hogy segíteni tudjak.
-Huszonkét darabot.Azt hiszem.-vallottam be
-Hol van?
-A fiókban.-Rick odament,majd kivetette a fiókból és elolvasta,hogy milyen gyógyszer, a mellékhatásait és stb
-Biztosan csak annyit vettél be?
-Nem tudom.Nem számoltam.
-Nica ez nem játék!Meg is halhattál volna.Honnan van egyáltalán??
-Trixie adta.
-Minek ad ő ,ilyeneket?
-Észrevette ,hogy nem tudok enni és azt mondta ez,majd segíteni fog.
-És segített?
-Nem...csak tudtam tőle aludni.
-Nica miért csinálod ezt velem?Elrontottad,most haragszik rád,de majd megbékél.Miért ártasz magadnak is és ezzel nekünk is ,akik szeretnek téged??
-Nem fog.Már nem szeret.Gyűlöl engem.Elküldött.-folytak a könnyeim
-Nica...-ült le mellém Rick.-Egy időre most hozzám jössz,de hidd el,hogy meg fog bocsájtani.Szeret téged.Mindennél jobban.-Rick segítségével felöltöztem és bepakoltunk a bőröndömbe.Nem minden cuccomat,mert egy;nem fért bele,kettő; bíztam benne,hogy egyszer még visszajövök.
Beszálltunk az autóba és sírva néztem a házra,ami egykor még az otthonom volt.Valahol örülök,hogy nem volt otthon senki ,mikor eljöttünk.Hagytam ott nekik egy levelet az asztalomon és a levelet,amit régen Niall írt nekem.Ami miatt beleszerettem Harry-be.Csak remélem,hogy egyszer megtud,majd bocsájtani nekem.Tudom,hogy sosem fogjuk ezt elfelejteni,amit tettem,de szeretném,ha legalább megbocsájtana.

-Megjöttünk!-parkolt le Rick,majd a segítségével kiszálltam és vártam,míg kiszedte a csomagtartóból a bőröndöm.A lakásba érve annyira furcsán éreztem magam. Ledőltem Rick ágyára és elaludtam.Furcsa volt itt aludni.Hamar hozzászoktam a szobámhoz.A fiúkhoz és mindenhez ,ami ott volt.És most itt lenni...ha nem lenne bennem annyi gyógyszer,biztosan nem tudnék aludni.
Jó volt álmodni.Csak általában a felébredés nem jó,mert akkor minden eltűnik,ami volt.Amiről azt hitted,hogy valós,kiderül,hogy csak egy cserfes álom. Hamis az egész.
Sírva ébredtem fel.Álmomban együtt voltunk Niall-el,mintha semmi sem történt volna.Mindannyian ott voltunk,boldogan.
-Mi a baj?-sietett hozzám Rick,de csak a könnyeim folytak patakokban.Vajon valaha hozzászokom,ahhoz,hogy vége?Többet nem találkozhatom vele.
-Én...annyira sajnálom..-szipogtam
-Nem kell elnézést kérned.Sírj csak,ha ahhoz van kedved.
-Nem azért,mármint azért is...de most miattam te sem fogod tartani velük a kapcsolatot...
-Ki mondta ezt neked?
-Hát...én csak azt hittem.
-Szerinted nem lenne túl feltűnő,hogy én is eltűnök.Egyből itt keresnének,de ha úgy teszek,mintha semmiről sem tudnék,ők sem fognak tudni semmiről.
-Akkor...
-Mindent el tudok,majd mondani.Mindenről tudni fogsz.
-De nem...nem szeretnék.El akarom felejteni őket.
-Te is tudod,hogy nem fog sikerülni.
-Ha nem próbálom meg nem tudhatom.Muszáj lesz.
-De Nica...mi az a dolog,ami ennyire súlyos?
-Ha elmondom megutálsz...
-Nem foglak utálni.Mindenki követ el hibákat.
-De én túl sokat.
-Ugyan már!Ha nem hibázunk honnan tudjuk melyik a jó út?Szóval...mit tettél?
-Stella-ék esküvőjén...
-Igen?Az már több,mint két hónapja volt...
-Igen.Tudod...összevesztem Niall-el,mert féltékeny lettem,amiért több időt töltött Trixie-vel,mint velem...-Rick bólintott egyet,majd folytattam.-Míg a többiek buliztak én elmentem.
-Igen...a szobádban voltál egész éjszaka.
-Igen...csakhogy ott volt Harry is...
-Megcsaltad Niall-t...
-Én csak...mérges voltam...és Harry meg ott volt...utánam jött...és...csak megtörtént.-hajtottam le a fejem.-Én el akartam mondani.Minden egyes nap gyötört a bűntudat,de nem tudtam hogy mondjam el...
-De akkor honnan tudta meg?
-Nem tudom.Senki sem tudott róla.Csak én és Harry...
-Nem lehet,hogy Harry mondta el valakinek?
-Nem,nem hiszem.Ő sem akarta,hogy Trixie vagy bárki megtudja.Csak egy baleset volt.
-Nica...emiatt már ne gyötörd magad.Megtörtént.Nem tudsz mit csinálni,nem tudsz visszamenni és megváltoztatni.
-Pedig jó lenne...
-Még ki tudod javítani!
-Mégis hogyan?
-Ne búj el!
-Nem akar látni.Azt mondta már nem szeret...és a többiek szemébe sem tudnék így nézni.
-És ez a legjobb megoldás?
-Kérlek Rick,ne mond el senkinek sem ,hogy itt vagyok.Holnap már el is megyek csak kérlek ne szólj nekik.
-Dehogy mész el.Addig maradsz,amíg csak akarsz és ,ha azt szeretnéd,hogy ne szóljak,nem szólok.
-Köszönöm!
 




*Magyarázat hamarosan*